Képzés neve: Egy-mozdulat technika az arcfestésben
Gyakorlás központú tananyag – mindent a csillám tetoválásról
Kinek ajánlott? Arcfestők számára, akik már tisztában vannak az arcfestés alapjaival, és legalább fél éves gyakorlattal rendelkeznek.
A képzés anyaga:
– a technikához szükséges festékekről,
– ecsetkezelési technikák az egy-mozdulat arcfestésben,
– az egy mozdulat technika alkalmazásának lehetőségei az arcfestésben és a testfestésben, kombinálása más technikákkal,
– egyenes, és ívelt vonalak festése egy mozdulattal,
– levelek festése: általános levél típusok, gyümölcs-levél, szív alakú levél, napraforgó levél,
– általános virágszirmok festése, kagyló szirmok, hullámos szirmok, rózsabimbó, margaréta és hortenzia szirmok festése,
– ötszirmú virágok, rózsa, ibolya, hajnalka festése,
– pillangók, méhecske festése
„Nagyon jó kis tanfolyam volt 🙂 sok újat tanultam. még amiket már tudtam abban is volt olyan trükk ami esetleg megkönnyíti; megszépíti a használatát 🙂 így tehát ajánlom azoknak akik még soha nem használták ezt a technikát és azoknak is akik már használják, mert nekik is tud Éva újdonságokat mutatni 🙂” Kálmánné Kulcsár Rita
„Nagyon sok mintát megtanultunk, és egy-egy technika számos felhasználási módját is gyakoroltuk. Örülök, hogy ott lehettem. Várom a folytatást!” Vörös Móni
Képzés neve: Arcfestő tanfolyam 1., Kezdő arcfestés tanfolyam
Kinek ajánlott? A kezdő vagy újrakezdő arcfestők, szépségiparban dolgozók és alkotni vágyó érdeklődők számára.
Amit mi nyújtunk:
- személyre szabott gyakorlati segítség
- írásos jegyzet
- ajándék pvc táska eszközök tárolására
- kedvezményes vásárlás a webshop kínálatából
- ingyenes konzultáció a tanfolyam utáni egy évben
- ingyenes anyaghasználat a tanfolyam alatt
- ingyenes megjelenés a Testfestő-adatbázisban
- oklevél
„Vaciláltam bár tudtam belül, hogy szükségem van a tanfolyamra, mert a fortélyokat nem könnyű autodidakta módón megtanulni. Aztán meghoztam a döntést, hogy elmegyek, és profi szakembertől tanulok. Annyira örülök, hogy részt vettem a tanfolyamon, örömmel töltött el a sok újdonság felfedezése, megkönnyítette az elképzelésemet egy-egy motivumot illetően. A mester (Kriszti) tudása, türelme, és hivatásszerű tanitói képessége kifogástalan (csodára méltó). Jó csapat része lehettem, és hálás szívvel távoztam az új ismereteim bírtokában. Köszönök mindent, és sok sikert kívánok a továbbiakban.” Kiss Júlia
„Először a haladó tanfolyamra mentem el, mert már régóta festek arcokat, de nem ismertem az új technikákat. Ott éreztem meg, mennyire hiányoztak a „kezemből” az alapok. Ezeket itt a kezdő tanfolyamon megtanulhattam… persze a sok gyakorlás a lényeg. Köszönet a sok segítségért és ötletekért! Ahogy hazaértem a tanfolyam után, azonnal regisztráltam a csillámvilág.com-on a testfestő keresőben….. Újult energiákkal és megújult önbizalommal felfegyverkezve. Azóta is gyakorolok, és erősítgetem magam, és egészen büszke vagyok a munkáimra, amik születtek….. a legjobban ez tetszik, amit elküldök…. ” Ölvediné Virág Enikő
Képzés neve: Arcfestés tanfolyam 2., Középhaladó arcfestés
Kinek ajánlott? Azoknak, akik elvégezték a kezdő tanfolyamot, vagy olyan arcfestőknek, akik képesek 10 perc alatt elfogadható munkát készíteni, illetve a szépségiparban dolgozók, vagy alkotni vágyók részére.
Amit mi nyújtunk:
- személyre szabott gyakorlati segítség
- írásos jegyzet
- ajándék pvc táska eszközök tárolására
- kedvezményes vásárlás a webshop kínálatából
- ingyenes konzultáció a tanfolyam utáni egy évben
- ingyenes anyaghasználat a tanfolyam alatt
- ingyenes megjelenés a Testfestő-adatbázisban
- oklevél
„Jól épül az egyes tanfolyamra a kettes arcfestő tanfolyam. Kevés volt az elmélet, sok volt a gyakorlat. További tippek és jó ötletek. Köszönet érte” Évi

Kibővített tananyaggal – mindent a szabad kezes és az esküvői testfestésről. Tippek és technikák a szabad kezes és sablonnal készíthető menyasszonyi csillám tetoválásokhoz, strasszok, selyempor és csillámpor használatával.
Kinek ajánlott? Arcfestők, hennafestők, műkörmösök, kozmetikusok, vagy alkotni vágyó érdeklődők számára.
„Nagyon jól éreztem magam a tanfolyamon! Krisztától mindig öröm tanulni!!! Aprólékosan megmutat mindent amit nem értünk és sokat gyakoroltunk, hagyott minket kibontakozni!! Csak jót tudok róla írni!” Petrovics Gabriella
„Semelyik interneten elérhető ingyenes vagy fizetős anyag nem ért annyit, mint ez a tanfolyam. Én már kaptam ingyenes anyagot a csillám tetoválásról, de itt gyakorlatban mutatják meg az apró de hasznos trükköket, és a visszajelzések, amiket kaptam, tényleg sokat segítettek. A szabadkezes festést vagy az átmásolási ötleteket nem lehet megtanulni könyvből. Nagyon sok és értékes ötletet kaptam az üzlet elindításával kapcsolatban, és marketing ötletekkel kapcsolatban is. Őszintén ajánlom a Csillámos és esküvői testfestő tanfolyamot. ” Tóthné B. Gabriella, Szeged
Képzés neve: Arcfestő tanfolyam 1., Kezdő arcfestés
Kinek ajánlott? A kezdő vagy újrakezdő arcfestők, szépségiparban dolgozók és alkotni vágyó érdeklődők számára.
Amit mi nyújtunk:
- személyre szabott gyakorlati segítség
- írásos jegyzet
- ajándék pvc táska eszközök tárolására
- kedvezményes vásárlás a webshop kínálatából
- ingyenes konzultáció a tanfolyam utáni egy évben
- ingyenes anyaghasználat a tanfolyam alatt
- ingyenes megjelenés a Testfestő-adatbázisban
- oklevél
„Vaciláltam bár tudtam belül, hogy szükségem van a tanfolyamra, mert a fortélyokat nem könnyű autodidakta módón megtanulni. Aztán meghoztam a döntést, hogy elmegyek, és profi szakembertől tanulok. Annyira örülök, hogy részt vettem a tanfolyamon, örömmel töltött el a sok újdonság felfedezése, megkönnyítette az elképzelésemet egy-egy motivumot illetően. A mester (Kriszti) tudása, türelme, és hivatásszerű tanitói képessége kifogástalan (csodára méltó). Jó csapat része lehettem, és hálás szívvel távoztam az új ismereteim bírtokában. Köszönök mindent, és sok sikert kívánok a továbbiakban.” Kiss Júlia
„Először a haladó tanfolyamra mentem el, mert már régóta festek arcokat, de nem ismertem az új technikákat. Ott éreztem meg, mennyire hiányoztak a „kezemből” az alapok. Ezeket itt a kezdő tanfolyamon megtanulhattam… persze a sok gyakorlás a lényeg. Köszönet a sok segítségért és ötletekért! Ahogy hazaértem a tanfolyam után, azonnal regisztráltam a csillámvilág.com-on a testfestő keresőben….. Újult energiákkal és megújult önbizalommal felfegyverkezve. Azóta is gyakorolok, és erősítgetem magam, és egészen büszke vagyok a munkáimra, amik születtek….. a legjobban ez tetszik, amit elküldök…. ” Ölvediné Virág Enikő
Képzés neve: Hennafestés tanfolyam 1.
Kinek ajánlott? Teljesen kezdő és újrakezdő hennafestők, a szépségiparban dolgozók, vagy alkotni vágyó érdeklődők számára.
Amit nyújtunk:
- személyre szabott gyakorlati segítség
- írásos jegyzet
- kedvezményes vásárlás a webáruház kínálatából
- ingyenes konzultáció a tanfolyam utáni egy évben
- ingyenes anyaghasználat a tanfolyam alatt
- ingyenes megjelenés a Testfestő-adatbázisban
- ajándék pvc táska az eszközök tárolására
- egy tubus henna paszta otthoni használatra ajándékba
- hennaminták
- oklevél
„Nagyon tetszett a tanfolyam! Jól épült egymásra az elméleti és a gyakorlati rész. Változatos és érdekes volt. Hihetetlenül gyorsan elrepült az idő. Örömmel maradtam volna még gyakorolni 🙂 Minden érdeklődőnek ajánlom Krisztina tanfolyamát. A kurzus után több e-mailt is írtam, melyekben kérdéseket tettem fel. Minden esetben gyors és korrekt választ kaptam. Ez nagyon ritka!!! Nagyon nagy segítség, hogy az ember nem marad egyedül a tanfolyam után! Szeretnék részt venni más tanfolyamon is!” Tompek Andrea (Ausztria)
„Nagyon jó volt a tegnapi tanfolyam, nagy lendületet kaptam és nagy lelkesedéssel gyakorolok itthon és a barátnőimen is. Tetszett a hozzállásod, a közvetlenséged, a hozzáértésed, igazán nagyon kedves vagy, és jól követhető, tartalmas foglalkozást tartottál. Le sem tagadhatod, hogy pedagódus vagy 🙂 Szeretnék majd elmenni egy arcfestő tanfolyamra is.” Pozsárné Szabady Júlia
Képzés neve: Arcfestő tanfolyam 1., Kezdő arcfestés tanfolyam
Kinek ajánlott? A kezdő vagy újrakezdő arcfestők, szépségiparban dolgozók és alkotni vágyó érdeklődők számára.
Amit mi nyújtunk:
- személyre szabott gyakorlati segítség
- írásos jegyzet
- ajándék pvc táska eszközök tárolására
- kedvezményes vásárlás a webshop kínálatából
- ingyenes konzultáció a tanfolyam utáni egy évben
- ingyenes anyaghasználat a tanfolyam alatt
- ingyenes megjelenés a Testfestő-adatbázisban
- oklevél
„Vaciláltam bár tudtam belül, hogy szükségem van a tanfolyamra, mert a fortélyokat nem könnyű autodidakta módón megtanulni. Aztán meghoztam a döntést, hogy elmegyek, és profi szakembertől tanulok. Annyira örülök, hogy részt vettem a tanfolyamon, örömmel töltött el a sok újdonság felfedezése, megkönnyítette az elképzelésemet egy-egy motivumot illetően. A mester (Kriszti) tudása, türelme, és hivatásszerű tanitói képessége kifogástalan (csodára méltó). Jó csapat része lehettem, és hálás szívvel távoztam az új ismereteim bírtokában. Köszönök mindent, és sok sikert kívánok a továbbiakban.” Kiss Júlia
„Először a haladó tanfolyamra mentem el, mert már régóta festek arcokat, de nem ismertem az új technikákat. Ott éreztem meg, mennyire hiányoztak a „kezemből” az alapok. Ezeket itt a kezdő tanfolyamon megtanulhattam… persze a sok gyakorlás a lényeg. Köszönet a sok segítségért és ötletekért! Ahogy hazaértem a tanfolyam után, azonnal regisztráltam a csillámvilág.com-on a testfestő keresőben….. Újult energiákkal és megújult önbizalommal felfegyverkezve. Azóta is gyakorolok, és erősítgetem magam, és egészen büszke vagyok a munkáimra, amik születtek….. a legjobban ez tetszik, amit elküldök…. ” Ölvediné Virág Enikő

A “Remény és Szépség Napja ®” rendezvények során ingyenesen festett henna koronákkal támogatjuk a rákos betegeket, hogy erősítsük őket életük nehéz időszakában.
A hajkorona elvesztése különösen nehéz lehet a hölgyek számára, mert ez a külvilág számára is feltárja, hogy milyen küzdelem van jelen életükben. A haj a nőiesség és az erő szimbóluma is.
A rendezvény alkalmával önkéntes hennafestők részletgazdag hennamintákat festenek a betegek fejbőrére. A betegek ahelyett, hogy sálakkal, parókával, kendővel rejtenék el fejbőrüket, büszkén, szabadon viselik a mintát. Sok beteg számára ez a fajta felvállalás része lesz az érzelmi és fizikai gyógyulás folyamatának.
A szolgáltatás rákos betegek számára díjmentes, de bejelentkezés szükséges az Remény és Szépség Napja® oldala címen név és telefonszám és a kívánt időpont megadásával. Olyan hennafestők jelentkezését is várjuk, akik szívesen vennének részt ezen a jótékonysági rendezvényen.
Az előző Remény és Szépség Napja® rendezvényekről cikkek olvashatók a henna.hu Hírek menüpontja alatt.